Olvadó csokitorta – A Carnival titkos receptje

Valójában nem annyira titkos, mert a recept eddig is elérhető volt azon vendégek számára, akik a hajóúton befizettek egy exkluzív kulináris vacsorára a séffel. Viszont én se vendég nem voltam, se nem fizettem, mégis imádtam ezt a desszertet, és nem ismerek olyan jelenlegi, vagy volt dolgozót, aki ne rajongott volna érte.
Mikor a kezdeti időszakban ételekről beszélgettem a személyzettel, elsőként kérdezték meg, kóstoltam-e már a Chocolate melting cake-et. Nem, azt nekünk nem szabad! – vágtam rá naívan. Chöh, dehgynem!

Fotósként, a fotózáson kívül semmi keresnivalóm nem volt az étteremben, így összehaverkodtam egy pincérrel és üzletet kötöttem vele. Csináltam róla pár képet, észrevétlenül becsúsztattam a kabinajtaja alatti résen, ő pedig cserébe kicsempészett nekem egy adag csokitortát a konyháról. Aznap este azt mondtam a managernek, alig voltak az étteremben. Valójában az asztalok felét messzire elkerültem, bevittem a tortát a kabinomba, és egyedül, csendben megettem az egészet.

A tudat, hogy munkaidőben tilos a kabinban még tartózkodni is, nemhogy enni, főleg vendégtérből lopott desszertet, csak még ellenállhatatlanabbá tette az egészet.

A receptet John Heald, a Carnival Cruise Lines márkanagykövete posztolta néhány hete Facebookra, én pedig magyarra fordítottam, és a Pepcoban kapató tortaformára igazítottam.

Ha pedig az eredeti, teljes élményt szeretnéd, csempészéssel, kabinban rejtőzködéssel együtt, Gábort keresd a Port Orientnél!

A receptért gögrgess lejjebb!

 

csoki pohárban, nárcisz

Olvadó csokitorta
Adag: 2 adag
Hozzávalók
  • 90 g tejcsoki
  • 90 g étcsoki
  • 170 g vaj
  • 1 tojás
  • 56 g liszt
  • 42 g cukor
Elkészítés
  1. Gőz felett olvaszd meg a vajat és a csokit.

  2. Egy robotgéppel keverd össze a tojást és a cukrot.

  3. Az olvadt csokit öntsd hozzá a tojás és cukor keverékéhez, majd óvatosan forgasd hozzá a lisztet is.

  4. Adagold a formákba, és süsd 170 ℃-on 15 percig. Így marad folyékony forró csoki a belseje. Az élmény vanília fagyival lesz teljes!

 

csoki szuflé

 

 

köszi hogy itt voltál

Még több Salt Wine Friends