2017 – Let it go

lany macskaval ablak elott

Mielőtt belekezdek egy bejegyzés megírásába, mindig elgondolkodom, mennyire lehet személyes, mert ez mégisccsak egy kajás blog. Aki idejön, az a receptek, vagy a képek miatt teszi, nem biztos, hogy érdekli a magánéletem. – Feltételezem én, ezért mindig az arany középutat keresem, hogy egy kicsit benne legyek minden posztban, de a lényeg a recept legyen.
Egyébként piszkosul ijesztő dolog, kitenni a gondolataimat az internetre. Tudom, akkor meg minek írok blogot. Ez olyan nem akarom elmondani senkinek, elmondom hát mindenkinek paradoxon, én se nagyon értem.
Szóval arany középút ide vagy oda, elárulok egy titkot; a legolvasottabb bejegyzés toronymagasan a “Hogyan mentem világgá, és mi mindennel lettem gazdagabb”, ami annyira személyes, és annyira meghatározó része az életemnek, hogy direkt este 11-kor raktam ki, nehogy véletlenül valaki elolvassa. Aztán mégis megtaláltátok, elolvastátok, megosztottátok és írtatok, mennyire inspiráló volt, én meg hihetetlenül örültem! Köszönöm! 🙂

Így most jöjjön egy kis private life évértékelő, nehogy feledésbe merüljön, hogyan lett a Salt Wine Friends, és milyen volt 2017.

Január

amszterdam, folyo

Elutaztam Amszteramba, ahol egyáltalán nem éreztem jól magam, márpedig olyan nincs, hogy én ne lelkesedjek a legkisebb macskakőért is egy utazáson. Biztos voltam benne, hogy baj van, és abban is, hogy nem Amszterdammal, hanem velem. Angliába visszatérve beadtam a felmondásom, és elkezdtem vissza számolni a napokat.

Február

brighton romos steg, tenger

A reggelig tartó búcsúbulim után – mikor fölszálltam a Gatwickre tartó vonatra, az Élj vele boldogant hallgattam – úgy hagytam ott Brightont, hogy egy cseppet se bántam. Egyszer talán majd barátok leszünk, Brighton meg én, de ahhoz még nagyon sok időnek kell eltelnie.

Március

templom, patakkal

Minden a barátokról és az otthonról szólt. Sose volt még ilyen jó itthon lenni. Minden a régi volt, mégis minden új.

Április

rocky road csoki

Egy teljes hétig tartó kódolás, recept írás és fotózás után megszületett a Salt Wine Friends, rajta az első recepttel, ami a Rocky Road volt. Szerettem volna egy helyet, ahol kiélhetem az írás, a gasztronómia és a fotózás iránti szenvedélyemet, nem gondoltam, hogy a barátaimon kívül ez bárkit is érdekelhet. Viszont azóta annyi klassz, inspiráló embert ismertem meg a közösségia média, és a SWF által, hogy minden nap hálát adok magamnak, amiért belevágtam.

Május

szivarvany haz felett

Ültem a szobában a laptop előtt, órák óta a html kódokat szugeráltam, amikor az utcában lakó gyerekek zaja kizökkentett a melóból. Azt kiabálták “szivárvááány”. Kinéztem az ablakon és tényleg ott volt! Hatalmas, élnénk színű, a szomszéd házon átívelő, ráadásul kettő! Az volt a legnagyobb egész nyáron. Aznap derült ki, hogy Mama beteg. Az volt az utolsó szivárvány, amit ő is látott.

Június

egy tal zoldseg

Nagyon lassan telt a hónap. Sok időt töltöttem a kertben, feltöltött. A 2 £-os, angol tescos eper után minden falat hazai gyümölcs maga volt a Mennyország.

Július

lany sarga dzsekiben a tengernel

Lettországba utaztam, ami ezúttal sem okozott csalódást, sosem szokott. Igyekeztem a szokásosnál is jobban kiélvezni minden percét. Azt hiszem valahol éreztem, hogy utoljára voltam ott.

Augusztus

nagymama teritot varr

A forró délutánok súlyos teherré váltak. Leültem Mama mellé és megkértem, menjen ha mennie kell. Mi majd megleszünk valahogy. A 30. születésnapomon elbúcsúztunk tőle.

Szeptember

kutya, lany, szolo

Mielőtt Zsó újra lelépett hajózni, a kutyákkal bejártunk mindent, amit lehetett a környéken. Véletlenül megtaláltunk egy Geocatching dobozt, és rájöttünk, hogy ez a játék rohadt jó. A folytatásra sajnos már nem maradt idő.

Október

csizma, utcan

30 lettem és elkapott egy instant midlife crisis, ezért úgy döntöttem itt az ideje megint kicsit kilépni a komfortzónámból. Van erről egy elméletem: szerintem azok az emberek boldogok, akik sikeresek, és azok sikeresek, akik meccseket nyernek, ahhoz pedig játszani kell. Muszáj néha olyan helyzeteket generálni, amik a komfortzónán kívül esnek, mert a “Megcsináltam bazmeg!” egy nagyon jó érzés.
Ennek tudatában októberben legyőztem az egyébként teljesen alaptalan halálfélelmemet, beültem egy autóba, és elkezdtem vezetni tanulni. Azóta se nyírtam ki senkit. 🙂

November

szlovenia, ter, esernyo

Újabb utazás, ezúttal Szlovéniába és megint egy nagyon nehéz döntés. Ekkor már biztos voltam benne, hogy nem megyek többet Lettországba, és még valakit el kell engednem idén.

December

A végére minden átrendeződött, de minden a helyére került. Ami menni akart, az ment is. Úgy tűnik, erre volt szükség ahhoz, hogy tudjam, merre tartok. És azt hiszem, most kivételesen tényleg tudom. 😉

Köszönöm, hogy olvastok, legyen szuper évetek, és maradjatok éhesek és kíváncsiak! 😉

P.S.: Még mindig nem unom a Despacitot! :))

Még több Salt Wine Friends